Rekreátori Pályázat

Főállású sportszervezőket keresnek a sportállamtitkárság pályázatán

A Honvédelmi Minisztérium Sportért Felelős Államtitkársága és a Nemzeti Sportfejlesztési és Módszertani Intézet pályázatot hirdet sportegyesületek részére főállású sportszervezők alkalmazására. A kezdeményezés célja, hogy a szakemberek segítségével minél többen ismerjék meg az egyesületek nyújtotta sportolási lehetőségeket és ezáltal minél többeknek váljon életük részévé a rendszeres testmozgás.

Május 5-től több mint 180 millió forint össztámogatásra nyújthatnak be pályázatot a sportegyesületek a Honvédelmi Minisztérium Sportért Felelős Államtitkársága és a Sportintézet rekreátori pályázatán. A kezdeményezés célja, hogy a rekreációs szakemberek segítségével rendszeres jelleggel és szervezett módon teremtsék meg a közösségi sportolás lehetőségeit a sportegyesületek létesítményeiben, valamint más egyesületekkel együttműködésben megszervezzék és lebonyolítsák a közösségi sportolók számára a nem versenyrendszerben szereplő tornákat. 

A kezdeményezés a Sportoló Nemzet Program része, amelynek fő célja, hogy mindenkinek a lakóhelyéhez közel tegye elérhetővé a rendszeres sportolást. 

A pályázat benyújtásának határideje: 2025. május 19. (hétfő) 23:59 óra

A pályázat benyújtásának módja: postai úton, a következő címzéssel:

  • Rekreátori Pályázat
  • Nemzeti Sportfejlesztési és Módszertani Intézet
  • 1143 Budapest, Stefánia út 51.

Kiíró előírja, hogy a pályázó köteles a papír alapú eredeti példánnyal mindenben megegyező példányt elektronikusan, szkennelt pdf. formátumban a palyazat@sportintezet.hu e-mail címre megküldeni, legkésőbb a benyújtási határidőig.

A rekreátori pályázat részletei az alábbi linken érhetők el: