Amikor az oxigénszint csökken, a szervezet alkalmazkodik: például nő a hemoglobin tömege, javul az oxigénszállító kapacitás, fokozódik a mitokondriális aktivitás. Dr. Peltonen hangsúlyozta, hogy a hematológiai hatások szempontjából akkor a leghatékonyabb a módszer, ha a sportolók napi legalább 16 órát, lehetőleg 3–4 héten át hipoxiás környezetben töltenek – például magaslaton, vagy speciálisan kialakított alacsony oxigéntartalmú házakban, sátrakban.

„A hipoxia nem csodamódszer, de ha jól alkalmazzuk, mérhető és tartós teljesítményjavulást eredményez”

mondta Dr. Peltonen.

Felhívta a figyelmet arra is, hogy az egyéni érzékenység eltérő, így a sikeres adaptáció feltétele a gondos tervezés, a rendszeres monitorozás, valamint a megfelelő táplálkozási háttér, különös tekintettel a vasraktárak telítettségére.

A finn kutatócsoport mérései szerint minden 100 hipoxiában töltött óra átlagosan 1%-kal növeli a hemoglobin tömegét. Mivel 1 gramm hemoglobin 4 ml-rel növeli a maximális oxigénfelvételt (VO₂max), 100 gramm hemoglobin-többlet 0,4 L/perc VO₂max-növekedést jelent. Futók esetében ez akár 1 km/h sebességnövekedést is eredményezhet – ami komoly versenyelőnyt jelenthet.

Dr. Peltonen ismertette a hipoxia különböző típusait is: a természetes magaslat (hipobár hipoxia) és a mesterségesen létrehozott oxigénszegény környezet (normobár hipoxia) is hatékony lehet, de eltérő élettani válaszokat eredményeznek. A tapasztalatok szerint a normobár hipoxia kevésbé terheli meg a szervezetet, mégis hasonló előnyöket nyújthat – különösen, ha rendszeresen és hosszú távon alkalmazzák.